Életrevalók csoport

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, vagy csak lett volna egy fiatal felnőtt csoport. Hogy honnan hová jutott a csoportunk?

Nem létezőből a teltházig: 13-14 évvel ezelőtt a mi csoportunk nagy törést szenvedett, és szinte teljesen elnéptelenedett. Sok szomorkodás, csalódás, hívogatás, kérlelés és nem utolsó sorban imaharc árán Isten kegyelméből egyre többen lettünk.

Mostanában már többször is előfordult, hogy pótszékekre is szükség volt, hogy elférjünk.

Némaságból a bőbeszédűségig, passzivitásból az aktivitásig: Kezdetekben az is gondot jelentett, hogy egy a csoportvezető által feltett kérdésre valamilyen válasz érkezzen. Mára oly mértékben aktív lett a csoport, hogy legtöbbször nem tudunk a kijelölt anyag végére jutni, mert sok a hozzászólás, a véleménynyilvánítás, a további kérdés, a tapasztalatok megosztása. Így mindig kifutunk az időből.

Idegenségből valódi testvéri barátságokig: Sokáig csak egymás mellett ültünk, figyeltünk, aztán egyre jobban megismertük egymást, egymás életét, gondolatait, és mostanra szoros baráti kapcsolatok alakultak, élő testvériséggé váltunk.

Elméletből a gyakorlatig: Nem önmagukért vannak az alkalmaink, valódi élettapasztalatok születnek, az igetanulmányok tanulságait törekszünk személyessé tenni, és a civil életünkben is megélni azt.

Szomorúságból a felszabadult örömig. Azt mondtam az előbb, hogy szomorúsággal vegyült a csoportunk életre keltése, felépítése. Ennek ma már nyoma sincs, hisz az alkalmaink valódi örömben, gyakran kissé túlzottan hangos jókedvben telnek.Nagyon szeretem a csoportunkat, annak hangulatát, tagjait! Köszönöm Istennek a csoportunkat!

Névtelenségből az Életre valókig: Igen ma már nevünk is van: Életre valók csoportja lettünk, ami, úgy hiszem igazán jellemző ránk. Aki nem hiszi, hát jöjjön el hozzánk, és járjon utána!

Cservenyák Ildikó
csoportvezető

Életrevalók a nevünk (igyekszünk nem 9.10 nevű csoport lenni, de ebben azért még van mit tennünk, nekem is). Sokat szoktunk poénkodni és nevetni, és ezt csak a felettünk lévő csoport éneklése vagy nevetése képes elnyomni.

Néha nem könnyű vezetni a csoportot a sok poén meg a sok egyéni szál, elkanyarodás miatt - de mind csoporttagként (hú, úgy főleg), mind az alkalom időnkénti vezetésénél szeretem ezt, mert ettől lesz a miénk, ettől tudjuk belevenni a saját értelmezéseinket és kérdéseinket. Számomra nagyon érdekes gondolatok és megközelítések szoktak ilyenkor előbukkanni.

István ebben különösen jó, hogy egy számomra új oldalát megvilágítja, vagy Tamás szokott új nézőponttal szolgálni, vagy Attila a térképpel-kockákkal újra és újra meglep pozitív értelemben stb. Különösen hálás vagyok azért, amikor így kapok választ egy-egy kérdésemre.

Amikor készülök a bibliaóra levezetésére, azt néha adományként élem meg, hálás vagyok érte és nagyon lelkes vagyok. Néha meg áldozatként élem meg, és azt érzem, hogy nincs erre időm. De aztán nagyon gyakran olyan jó azt megélni, hogy Isten sokkal inkább megáld, amikor mélyebben foglalkozom egy résszel és készülök rá. Olyan jó, amikor jönnek a gondolatok és az életemből a rossz és/vagy jó példák, és kezdem érteni, kezd összeállni, kezdek rácsodálkozni. Mindenkit bátorítok a készülésre, csoportvezetésre!

Szeretem, amikor Isten úgy alakítja a dolgokat, mint 2-3 hete, hogy ugyanaz a gondolat jött elő az istentiszteleten, mint MKBK-n.

Sokat ad nekem, hogy behozunk személyes gondolatokat, példákat az életünkből, és hogy közösen értelmezünk igerészeket vasárnap reggel. Sokkal-sokkal többre jutunk együtt, és sokszor egy-egy igevers teljesen más értelmezést nyer ezáltal, hogy összerakjuk. Nem lelkesednék azért, ha előadás formája lenne, nagyon fontos nekem ebben az interaktivitás, a kérdezz-felelek jellege. Ennyi jutott eszembe.

Üdv, Palotai Kriszta