2012. április
Ifjúsági rovat
Ismételten köszöntöm a kedves testvéreket az ifjúság nevében. Az elmúlt hónapban lezajlott programokba, alkalmakba szeretnék bepillantást engedni, így a gyülekezet tagjai megtudhatják, mi mindent csináltunk az előző rovat megjelenése óta. Tehát:
Mi is történt velünk márciusban?
Először is szeretném megjegyezni zárójelben, hogy a február végén történt eseményinkről is fogok írni, ami elég furcsán veszi ki magát, ha a címben március van. Ennek az az oka, hogy a cikk leadásának határideje az adott hónap 20.-ára esik, így az utána történtekről már csak a következő számban tudok írni.
Február 24.-én (pénteken) nem tartottunk ifjúságit, viszont a Déli Gyümölcsre többen is elmentünk. A Déli Gyümölcs egy olyan alkalom, amin a Budapesti Baptista Egyházkerület déli régiójához tartozó ifjúságok vesznek részt. Ez az esemény minden hónap 3. péntekén kerül megrendezésre a pestszentimrei baptista imaházban. Tehát többen is ott voltunk és mint mindig, nagyon jól éreztük magunkat. Az előadást a lelkipásztorunk Katona Béla tartotta „Élni és evangélizálni természetesen" címmel. A dicsőítést az imrei fiatalok csinálták igen ügyesen. Az istentisztelet után csocsóztunk, zsíros kenyeret ettünk, kortárs művészek kiállítását néztük meg és jót beszélgettünk a környező gyülekezetek tagjaival.
Február 25-én (szombaton) olyan élményben volt részünk, amilyenben eddig még nem. Ócsán először rendezték meg az úgynevezett 12 órás dicsőítést, amin többek között az Angyalföldi, Pestszentimrei, Gyulai, és természetesen a Pesterzsébeti dicsőítő csoport is részt vett. Ennek a csapatnak a tagjai: B. Ivett, Cs.-né R. Laura, T. Samu, B. Lackó, M. Lukács, K. Béla és Sz. Tibor. Igyekeztünk minél többen elkísérni őket, hogy egyrészt érezzék a támogatásunkat, másrészt pedig más fiatalokkal együtt dicsőíthessük Istent. Nagyon áldásos alkalom volt, nekem személy szerint jól esett egy kimerítő hét után aktívan Istennel lenni, Vele feltöltekezni, erőt meríteni Belőle az éneklésen keresztül. A dalok egész héten a fejemben jártak és a szívemben forgattam őket, így sok helyzetben eszembe jutottak. Hálásak vagyunk Istennek ezért a kis csoportért, akik szerintünk (minden elfogultság nélkül) kiemelkedően a legjobbak voltak.
Március 3-án az ifit nálunk (Lovász családnál) tartottuk. Nagy örömmel készítettük a meleg szendvicseket Petrával, Anyuval és Flórival és izgatottak voltunk, hogy vajon 4 kg kenyér elég lesz-e. 18 óra körül elkezdtek jönni a fiatalok és igazán jó érzés volt, hogy a kanapé és a rendelkezésre álló székek sem voltak elegek, olyan sokan voltunk. Ismét játszottunk, a tanítást Daniella tartotta a tíz szűz példázata (Máté 25: 1-13) alapján. Jó volt megtapasztalni Isten jelenlétét és azt is, hogy bár sokszor elolvastuk már ezt a példázatot, Isten mégis mindig tud valami újat mutatni, tanítani nekünk. Az ifjúsági remek hangulatban telt, aminek azért is örültem, mert az egyik osztálytársam is eljött. Az iskolában a barátaimnak igyekszem minél többször Istenről, a gyülekezetről és az ifjúságról beszélni, de rengetegszer érzem úgy, hogy nemhogy szívekig, még a fülekig sem jut el amit mondok. Ezért is lepett meg amikor az egyik lány, akivel nem is állunk közel egymáshoz lelkesen újságolta, hogy eljönne egy ifire. Itt volt, tetszett neki és az estét egy éjszakába nyúló beszélgetéssel fogytattuk. Úgy érzem, Isten szólt hozzá és imádkozom, hogy az Úr munkálkodjon benne és ezután is eszközként használjon minket, akár a barátnőm, akár mások életében.
Március 9-én az alkalmat a Császár családnál tartottuk. Az igazság az, hogy nem voltunk sokan, de én annyira jól éreztem magam és az igei üzenet olyan intenzív és mélyreható volt, hogy azóta is szinte minden nap eszembe jut. A tanítást a talentumokról szóló példázat (Máté 25: 14-30) alapján Tomitól hallgattuk meg. Kiemelkedő ifjúsági volt, hiszen Levi és Laura olyan fegyvert vetett be, amivel (vagyis inkább akivel) a többi vendéglátó nemigen veheti fel a versenyt: Lucát. A kislány kézről kézre járt és azt kell mondanom, nagyon jól bírta. Többször aludt amíg ott voltunk, sokat evett, játszott és még az sem zavarta, ha hangosan nevettünk, sőt még egy jó éjt puszit is begyűjtött mindenkitől. A gyönyörű szemeivel és mosolyával még Tibit is levette a lábáról. Nagyon szépen köszönjük a családnak a vendéglátást és Laurának a finom vacsorát, amit nekünk készített.
A március 16-ai ifjúságira a Katona család hívott minket vendégségbe. Nem voltunk sokan, de a jó hangulatot ez nem befolyásolta. Az alkalmat játékkal kezdtük (Activity) az elmélkedésben pedig Levi vezetett minket. Igazán áldott és vidám ifi volt. Köszönjük a Katona családnak a kedvességet, amivel fogadtak minket és a vendéglátást is.
A vasárnap reggeli ifiken november óta Roy Hession: „Jézus erőterében” című könyvét dolgoztuk fel. Nemrég a könyv végére értünk, ezért szeretnénk beszámolni a tapasztalatainkról, arról, hogy Isten hogyan munkálkodott bennünk ez által a mű által és egyúttal ajánlani is mindenkinek, mert bár igen tömör és sokszor nehezen emészthető olvasmány, olyan dolgokra világított rá, amelyeket eddig nem láttam, így még jobban megismerhettem Istent. Hiszen ez életünk célja és erről szól a könyv is, melynek tartalmát ifjúságunk egyik igen oszlopos tagja (aki az elmélkedések nagy részét vezette) így fogalmazta meg: „A 2011-es évben életem lelki csúcspontja volt, amikor elkezdtem olvasni Roy Hession: „Jézus erőterében” című könyvét, amely hihetetlen intenzitással, tűzzel és mély értelmű, de plasztikus képekkel beszél az Úr Jézusról. A gondolatok, melyeket a szerző megfogalmaz, axiómák egy hívő ember számára, mégis új megvilágításba helyezik Jézus személyét és történetét. A kilenc fejezet szisztematikus felépítésével akár egy kurzus is lehet, melyet imádságos, nyitott szívvel végigolvasva megújulásban lehet részünk és egy-egy alapigazság megértésével illetve azáltal, hogy Jézus Krisztuson keresztül az Atyát is jobban megismerhetjük, mélyebb és szorosabb kapcsolatba kerülhetünk az Úrral. A könyv - amint a fejezetek címei is mutatják – alapvetően arról szól, hogy Jézuson keresztül megláthassuk, megismerhessük Istent. Ilyen röviden nehéz összefoglalni a könyv egyébként gazdag üzenetét, a lényege azonban az evangélium: életünk értelme Isten, aki megismerhető, elsősorban Jézus Krisztus által, akiben minden igazán fontos szükségletünk (megváltás a bűntől) betöltetik, aki által megismerhetjük az Igazságot a saját életünkkel és bűnösségünkkel kapcsolatban is. Erőfeszítéseink helyett Jézus az, aki által közösségben lehetünk Istennel. A könyv bármilyen sok illusztrációt használ Jézus személyének bemutatásához, mégis képes gyakorlativá és így igazi áldássá lenni a hívő életünkben.”
Ifj. Bazsinka Jocó
Az ifjúság tagjainak más és más üzenetet tartogatott Isten az elmúlt hónapban. Íme ezek közül néhány:
„Egyik vasárnap reggel Jézusról, mint Útról volt szó és arról, hogy a mi életünk is egy út. Megfogott ez a gondolat és békességgel tölt el, hogy Isten ismeri az egész életemet születésemtől egészen annak legvégéig. Így másképpen gondolok több dologra is, amik miatt eddig aggódtam.”
Koszorus Krisztián
„Nagyon hálás vagyok Istennek az ifinkért, és hogy mindig szól hozzám ezeken az alkalmakon. Az egyik ifjúságin, ami a Debiéknél volt, a tíz szűz példázatáról hallhattunk tanítást Daniella részéről. A lényeg ez volt: Mindig készen kell állnunk, és várnunk Istent. Újra és újra oda kell szánnunk életünket az Ő szolgálatára. Nagyon könnyen elalhatunk a hosszú várakozásban, mint ahogy az öt balga szűz is tette, de Isten minket arra hívott el, hogy szolgáljuk Őt, használjuk ki az időt, amíg tart a kegyelem, és várjuk Őt tiszta szívvel. Azt is fontos tudnunk, hogy Isten nem késik. Ha még vár az azért van, hogy még több lelket menthessünk meg Neki, és ezt tudva minden erőnket ebbe kell fektetnünk. Nekem ezek a gondolatok voltak meghatározóak az elmúlt hetekben, és próbálok eszerint élni."
Széll Dalma
„Az elmúlt hónapok vasárnap reggeleiből az a mondanivaló fogott meg leginkább, hogy a bűneink, s a gondok miatt nem könnyű út az, amit Isten ígér, de a gondok mellett a bűneinkkel való küzdelemben sem egyedül kell verejtékeznünk, hanem Jézus elkészítette a megoldást erre is. A másik dolog, amit meg szeretnék osztani a gyülekezettel, az a vasárnap reggelekre is, de talán még inkább a péntek estékre vonatkozik. Egy szó, mint száz: örömöm van a felett, ahogy beszélgetni tudunk Isten dolgairól egymással.”
Császár Levente
Állandó alkalmaink
Istentisztelet
vasárnap 10.30 és 17 órakor
Bibliaóra
csütörtök 18.30 órakor
Gyermek Bibliakör
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Ifjúsági alkalmak
péntek 19 órától, vasárnap 9.30-tól
Kiscsoportos bibliatanulmányozás
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Lelkipásztori hivatal - az Imaházban
nyitva: minden csütrtökön
és minden pénteken 6 órától 20 óráig
időpont egyeztetés: 06-20/449-0458
Énekóra
csüt.19.30 és vasárnap 18.30 órától
Úrvacsora
a hónap első vasárnapján a 10.30-kor kezdődő Istentisztelet második felében
Közös imaóra
nyári hónapokban 9.30 órától 10 óráig
Törekvők órája
a résztvevők igényeihez igazodva
Baba-mama kör
minden páros hét kedd 17 órától
Előljárósági megbeszélés
a hónap első szerdáján 18 órától