2012. december
Ifjúsági rovat
Sok szeretettel köszöntöm ismét a Testvéreket. Eltelt egy újabb év. Sok izgalmas, fájdalmas és örömteli esemény történt velünk az elmúlt 366 napban és úgy gondolom, hogy nemcsak a gyülekezet, hanem az ifjúság is eredményes évet zárhat. Túl vagyunk sok ifjúsági programon, korcsolyázáson, dicsőítős ifjúságikon. Jártunk Perén az ifinyaralás keretein belül és ezen kívül is kirándultunk sokfelé. Szerveztünk délutáni szolgálatsort, újabb előszilvesztert, díszítettünk karácsonyfát és ellátogattunk egymáshoz is. Részt vettünk továbbá sok konferencián és igyekeztünk életünkkel bemutatni az Urat a világban és fényként világítani a sötétben.
Év végén és az újév kezdetén mindannyian elgondolkodunk mi is történt velünk, sikerült-e véghezvinnünk mindazt, amit egy éve ilyenkor elhatároztunk. Az ifjúság néhány tagja is így tett és szeretnék megosztani a testvérekkel a gondolataikat.
Baka Flóra:
„Azt hiszem mondhatom, hogy ezt az évet sikeresen zárom le. Megpróbáltam minden téren kihozni a helyzetből és magamból a lehető legjobbat, kisebb nagyobb sikerekkel. Rengeteg új emberrel ismerkedhettem meg, barátokat szereztem minden téren. A jövő évre nézve nincsenek igazán nagy terveim, bár azt eldöntöttem, hogy sokkal kedvesebb leszek mindenkivel valamint több konferenciára szeretnek elmenni. Remélem a következő szilveszterkor is elmondhatom, hogy jól telt az évem.."
Széll László:
„Bár hivatalosan a naptári év január 1-jével kezdődik, nekem általában mégis könnyebb a tanulmányaimhoz igazítani az évek végét és kezdetét. Most azonban a 2012-es évről szeretnék egy két gondolattal megemlékezni. Egyedül az Atya kegyelme, hogy nekem ajándékozta azt a 366x24x60 percet, hogy állandóan kifejezze irántam a szeretetét. Helyszűke miatt csupán csak egy néhány kiemelkedő momentumot említek meg. Nagyon hálás vagyok Neki, hogy lehetőségem van megtanulni mindazt, ami a hivatásomhoz szükséges. Örülök az új tantárgyaknak, hogy látszik már a gyakorlati haszna annak, amit sokszor csak a könyvek szintjén ismerek. Aztán ott volt a nyári gyakorlat, mikor egy hónapot töltöttem orvosok és betegek között. Ukrajnában kaptam lehetőséget idén nyáron egy angolok által szervezett orvos misszióban részt venni. Lettországban töltöttem egy hetet a testvéremmel, aki bár másik anyától született, az Atyánk ugyanaz. Az imacsoportom tagjai eljöttek a születésnapomra együtt ünnepelni, amit soha nem fogok elfelejteni. Sokszor éreztem úgy az év során, hogy most nagyon rám jár a rúd, de a Szabadító mindent elvett, és segített, mikor nem láttam a kiutat. Örülök a gyülekezetben és az ifiben is bekövetkező fejlődésnek, annak is, hogy volt lehetőségem a kiskunlacházai szolgálatba bekapcsolódni. Úgy összegezném ezt az évet, hogy Isten felkészített arra, hogy férfiként éljek, bátorsággal, őt szolgálva. Szeretném felvenni a keresztemet, amin magamat hordozom, tudatosítva minden nap, hogy halott vagyok a világ és magam számára, és élek a Messiás számára. A következő évről röviden: szeretném megtartani a hitet, hűséges lenni azon, amit a Teremtő rám bízott. Szeretném a gyülekezet épülését szolgálni, és imádkozom, hogy Isten mutassa meg a helyemet a gyülekezetben, hogy kapcsolatban maradjak a gyülekezet tagjaival és tudjam őket helyesen szolgálni."
Baka Dávid:
„Ez az év, számomra legalábbis, nagyon hamar elrepült. Ebben az évben, hála Istennek, dolgozhattam egy helyen, tetszett a munka és a körülmények is jók voltak, de Isten úgy gondolta, hogy mást kell csinálnom, egy másik helyen képzeli el a jövőmet. Nem volt könnyű ezt elfogadni, de idén többek között ezt is megtanultam, hogy nem mindig esik egybe az én tervem az Övével. De hiszem, hogy jót készít számomra és megmutatja, hova kell mennem. Jó volt idén (is) az ifisnyaralás, és Heizer Tamás igehirdetései is megérintettek a hitmélyítőn, jó üzenetei voltak az alkalomnak. A jövő évtől pedig azt várom, hogy Isten megmutatja, merre kel mennem, hol van a helyem."
Állandó alkalmaink
Istentisztelet
vasárnap 10.30 és 17 órakor
Bibliaóra
csütörtök 18.30 órakor
Gyermek Bibliakör
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Ifjúsági alkalmak
péntek 19 órától, vasárnap 9.30-tól
Kiscsoportos bibliatanulmányozás
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Lelkipásztori hivatal - az Imaházban
nyitva: minden csütrtökön
és minden pénteken 6 órától 20 óráig
időpont egyeztetés: 06-20/449-0458
Énekóra
csüt.19.30 és vasárnap 18.30 órától
Úrvacsora
a hónap első vasárnapján a 10.30-kor kezdődő Istentisztelet második felében
Közös imaóra
nyári hónapokban 9.30 órától 10 óráig
Törekvők órája
a résztvevők igényeihez igazodva
Baba-mama kör
minden páros hét kedd 17 órától
Előljárósági megbeszélés
a hónap első szerdáján 18 órától