2012. május
Ifjúsági rovat
Nagyon sok szeretettel köszöntöm a testvéreket ebben a hónapban is az ifjúság nevében. A mostani rovat kicsit másként fog kinézni, mint az eddigiek, hiszen ebben a hónapban fontos ünnepeink lesznek, amelyekről muszáj említést tenni és egy kicsit bővebben kifejteni. Készültünk az anyukáknak néhány meglepetéssel illetve néhányan fiatal beszámol arról, mit is jelent nekik a pünkösd, ők hogyan élik meg ezt az ünnepet. De előtte bemutatjuk a testvéreknek, mi mindent is csináltunk az elmúlt időszakban.
Mi is történt velünk mostanában?
Március 30-án ismételten megrendeztük a dicsőítő ifjúsági alkalmat az imaházban. Újból nagy izgalommal készültünk erre az eseményre, mi „szervezők” több próbára is összegyűltünk és a gyakorlást is megpróbáltuk bezsúfolni a hétköznapok teendői közé. Ezek mind jó hangulatban teltek és imádságos szívvel vártuk a dicsőítést. El is érkezett a péntek este és örömmel vettük észre, hogy olyan testvérek is részt vettek a nyílt ifjúságin, akik eddig talán még sohasem. Sokat énekeltünk, épültünk a bizonyságtételekből, Isten hozzám különösen is szólt Tamás tanítása által és az általam felolvasott kis történetek is közelebb vittek minket Istenhez. Nekem személy szerint nagyon jól esett kilépni a hétköznapok zajából, kint hagyni a gondokat az imaházon kívül és csak Istenre figyelni, Őt dicsőíteni mindenért.
Április 13-án pénteken nem egy rendhagyó ifjúságira gyűltünk össze, hanem az év végi kirándulásunkat különböző okok miatt most tartottuk meg. Az imaháztól indultunk autókkal és egészen a Gellért-hegyig meg sem álltunk. Gyönyörű fák, bokrok és virágok között sétáltunk fel egészen a Citadelláig, ahonnan még láttuk a nap utolsó sugarait. Az esti város látványával nem tudtunk betelni, ezért legalább egy, másfél órát töltöttünk el ezen a helyen. Innen továbbindulva a Hármashatár-hegyre mentünk. Mikor felértünk a csúcsra, már teljesen sötét volt és a szél is eléggé fújt, de ez nem tántorított el minket attól, hogy folytassuk a városban való gyönyörködést és a beszélgetést. Meghallgattuk Sz. Laci élménybeszámolóját a nyári túráról, beszélgettünk a Márk drámáról, ezek után pedig szépen lassan hazaindultunk. Elég későre járt már az idő mire mindenki ágyba került, de véleményem szerint mindannyian nagyon jól éreztük magunkat és olyan élményekkel gazdagodtunk, amiket nem felejtünk el egyhamar.
Május van és ez a hónap több ünnep szempontjából is fontos az életünkben. Mivel a mostani Szeretet Szolgálat is ezekre az ünnepekre épül, ezért úgy gondoltuk, mi is megosztjuk a testvérekkel gondolatainkat, érzéseinket ezekkel kapcsolatban. Az ifjúság néhány tagja úgy gondolta, kifejti, mit is jelent számára a pünkösd. A következőkben ezek a fiatalok engednek bepillantást az érzéseikbe:
„Mit jelent számomra pünkösd ünnepe? A Szentlélek kiáradását. Jézus valamiért azt mondta, hogy jobb nekünk, ha ő elmegy, mert akkor eljön hozzánk az ő Lelke. Miért fontos számomra ez az ünnep? Úgy gondolom, a mai világban csak akkor lehetséges ébredés, ha visszatérünk az „apostolok cselekedeteihez”, ami valójában a Lélek cselekedetei rajtuk/rajtunk keresztül. Én pedig örömmel várom, hogy részese legyek egy ébredésnek.”
Széll László
„Hálás vagyok Istennek, hogy gondoskodik rólunk, tudja a szükségünket, ismer minket, tudja, hogy az adott történelmi helyzetben milyen módon tud segíteni a mindennapjainkban, tudja, hogy ha szeretnénk vele az élő kapcsolatot tartani, akkor a Pártfogó segítségével ez sikerülhet! Ha őszinte, s nyitott a szívünk Isten felé...”
Császár Levente
Ebben a hónapban a másik nagyon fontos esemény mindannyiunk számára az anyák napja. Szeretnénk mi is megköszönni nekik, hogy gondoskodnak rólunk, vigyáznak ránk és úgy szeretnek minket, ahogy csak az anyukák tudnak. Ezért az ifjúságunk néhány tagja meglepetéssel készült az édesanyjának és pár sorban szeretné köszönteni őt ezen a szép és fontos tavaszi napon.
B. Dorián:
„19 évesen miért köszönök meg mindent? Mert nem tudhatom meddig vagyok itt lent. Így hát a magam módján most megköszönök mindent, mit értem tettél Anya.”
B. Dávid:
„Drága Anyukám! Szeretném megköszönni Neked azt a sok-sok fáradozást, amit értem és az egész családért teszel nap mint nap. Főzés, mosás, a ház rendben és tisztán tartása, ha te nem lennél, sokkal nehezebb lenne az életünk. Köszönöm és köszönjük azt a sok munkát, áldozatot, amit értünk hozol, az Úr adjon Neked erőt ehhez is! Boldog Anyák Napját Kívánok!”
K. Krisztián:
„Köszönöm, hogy sokkal többet tettél értem életem során, mint amennyi az erődből tellett volna. Te vagy a Világ Legjobb Anyukája! Szeretlek! Az Úr áldja meg az életedet! Boldog Anyák Napját!”
K. Bernát:
„Kedves Anya! Köszönöm, hogy elengedtetek erre az évre, hogy hétközben máshol lakjak. Jól esett a bizalom és úgy is érzem, hogy ez roppant sok áldást hordozott. Nagyon szeretlek!”
Sz. Dalma:
„Nagyon hálás vagyok az Anyukámért, mert neki köszönhetek rengeteg mindent. Kiskorom óta vigyáz rám, és mindenben segít. Benne bízok meg a legjobban, és tisztelem, mert nagyon sok mindenen keresztülment, és mégis erősen megállt. Én is ilyen erős szeretnék lenni a nehéz helyzetekben is! Boldog anyák napját, Anya! :)”
T. Pál Mátyás:
„Nem szeretnék túl érzelgős lenni, mert tudom, hogy úgy is bekönnyezel. Csak egy dolgot szeretnék kérni Tőled: ilyen maradj, amilyen vagy és akkor mindenki boldog lesz, vagy inkább marad. Nagyon jó anya vagy! Boldog Anyák napját!”
L. Debóra:
„Kedves Anyu! Szeretnék megköszönni Neked mindent, amit értem és a családért teszel. Köszönöm, hogy reggel elindítasz a suliba, hogy mindig beágyazol helyettem, hogy mellettem állsz a nehéz helyzetekben, hogy mindig meghallgatsz, és hogy úgy szeretsz engem, hogy jobban már nem is lehetne! Köszönöm, hogy vagy! Hálás vagyok Istennek Érted és azt kívánom, hogy Ő adjon erőt Neked a további munkádhoz a munkahelyen, az imaházban és otthon is. Szeretlek Anyu! Nagyon Boldog Anyák Napját!”
K. Attila:
Anyák napjára
Isten adott a madárnak szárnyat,
Hogy átölelhesse a fiókákat.
Urunk adott ágat a fának,
Lombjával betakarni a madárkákat.
Isten adott mosolygón sütő Napot,
Mely naponként éltető fényével ránk ragyog,
S esőfelhőt is Ő alkotott,
Melyből olykor szomorú könnye ránk csorog.
Oly szép a természet, Isten alkotása,
Minden, mit teremtett, szent szerelmét áldja.
Óvó, féltő keze betakar, ha baj van,
Két ölelő karja megvéd a viharban.
Örömet a szívbe Ő öntözget, tudom,
Gondoskodó Lelke kísér minden napon.
Ilyen csodás kézzel még mit alkotott?
Életünk tavaszát: Anyát is adott.
Átölel, mint madár kicsiny fiókáit,
Betakar, mint falomb szelíd madárkáit.
Napfényként rám nevet, szeme mosolyog,
Ettől lesz életem minden napja boldog.
Amikor szomorú, s vállamra borul,
Olyankor is tudom, könnye értem hull.
Isten gondviselő szeretete örök,
Anyaszívbe adta, mit Neki köszönök!
Állandó alkalmaink
Istentisztelet
vasárnap 10.30 és 17 órakor
Bibliaóra
csütörtök 18.30 órakor
Gyermek Bibliakör
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Ifjúsági alkalmak
péntek 19 órától, vasárnap 9.30-tól
Kiscsoportos bibliatanulmányozás
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Lelkipásztori hivatal - az Imaházban
nyitva: minden csütrtökön
és minden pénteken 6 órától 20 óráig
időpont egyeztetés: 06-20/449-0458
Énekóra
csüt.19.30 és vasárnap 18.30 órától
Úrvacsora
a hónap első vasárnapján a 10.30-kor kezdődő Istentisztelet második felében
Közös imaóra
nyári hónapokban 9.30 órától 10 óráig
Törekvők órája
a résztvevők igényeihez igazodva
Baba-mama kör
minden páros hét kedd 17 órától
Előljárósági megbeszélés
a hónap első szerdáján 18 órától