2012. március

Ifjúsági rovat

Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet az egész ifjúság nevében! Mostantól minden hónapban meg fog jelenni ebben a kis újságban egy ifjúsági rovat, ami belátást enged a hétköznapjainkba, ifjúsági alkalmainkba és eseményeinkbe is. Célja elsősorban az, hogy a testvérek jobban megismerhessenek bennünket. Tehát:

Mi is történt velünk februárban?

Először is február 3-án (pénteken) nem egy szokásos ifjúságira jöttünk össze, hanem az első olyan dicsőítő alkalom volt az imaházban, amit az új csapat szervezett. És kik is ők? Hát Sz. Dalma, Sz. Dávid, T. Imola, B. Lackó, T. Timi és L. Debi. Nagy izgalommal készültünk erre a különleges alkalomra, hiszen mi (pár ember kivételével) még sosem csináltunk ilyet. Lelkesen gyakoroltunk, készültek a bizonyságtételek, igeverseket kerestünk és Isten megáldotta a munkákat. A kezdés előtt azért imádkoztunk, hogy tudjunk teljesen Őrá figyelni és átadni mind az idősebb, mind a fiatalabb testvéreknek azt, amit üzenni szeretne rajtunk keresztül. Érezhető volt Isten jelenléte és a tanításon keresztül (amit Jocó tartott) még közelebb kerültünk Hozzá.  Az alkalom után az alagsorban zsíros kenyér mellett beszélgettünk tovább.  Nagyon jó érzés volt együtt dicsőíteni Őt és hálát adni azért a sok jóért, amit velünk tesz.


Február 10-én B. Lackó és B. Dini hívtak vendégségbe minket, így az ifjúsági alkalmat náluk tartottuk. Mint mindig, most is játékkal kezdtünk (torpedóztunk), tanítással pedig Daniella készült és egy igazán építő beszélgetés alakult ki a szőlőmunkások példázata alapján (Máté 20:1-16). A vendéglátóink hurka-kolbásszal és süteménnyel vártak minket és ezt a nagy vendégszeretetet ezúton is szeretnénk megköszönni nekik. Szerintem mindenki nevében írhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat.


Február 11-én délután Isaszegre látogattunk, ahol a Tóth család várt minket nagy szeretettel. A meghívást még nyáron kaptuk, így kihasználva a lehetőséget szánkókkal és korcsolyával felszerelkezve több autóval indultunk útnak. Megérkeztünk és máris meleg tea és pogácsa fogadott az asztalon. Először a közeli tóra mentünk korcsolyázni. A csapat fele már rutinos korcsolyázó volt, a másik fele viszont nem nagyon merészkedett jégre. Őket Taligás Máté húzta szánkón, hogy ne unatkozzanak és ne is fázzanak annyira. Egy idő után azonban olyanok és korcsolyát húztak a lábukra, akikről nem is gondoltuk volna... Kb. 2 órát töltöttünk a jégen, ezután a dombra mentünk szánkózni, de ezt már csak csökkentett létszámban tettük. Sötét volt, elég hideg és a dombon se volt már sok hó, de minket semmi sem állíthatott meg. Azonban pár csúszás után rájöttünk, hogy csak Isten óvó kegyelmének köszönhetően nem esett bajunk, így jobbnak láttuk visszaindulni Imoláékhoz. Mire visszaértünk már várt a finom vacsora és a forró tea. Hazaindulás előtt hálát adtunk az Úrnak a szép délutánért, hogy megőrzött bennünket és ezt kértük a hazavezető útra is. Nagyon szépen köszönjük Dalmának és Imolának (a ház női szakaszának) a sok finomságot, amit nekünk készítettek és az egész Tóth családnak, hogy egy ilyen vidám és élményekben gazdag délutánt szereztek nekünk!


Február 17-én az ifjúságit az imaházban tartottuk. Az este témáját most Jocó hozta: A királyi menyegző (Máté 22:1-14). Ez az alkalom kicsit családiasabb hangulatban telt  mint a többi, de Isten ismét munkálkodott a szívekben és üzenettel térhettünk haza.


Ahogy már említettem, szeretnénk ha ezáltal az összefoglaló/cikk az ifjúságról/beszámoló által a gyülekezet jobban megismerne bennünket. Véleményem szerint az emberekhez a bizonyságtételeik révén közelebb lehet kerülni, mert ezekben a sorokban, amit megfogalmazunk az őszinte érzéseink, háláink, kéréseink szerepelnek. Nehéz megnyitni magunkat mások előtt és a megtapasztalásainkról beszélni, ezért is örülök, hogy az ifjúságunkból több ember is vállalta, hogy megosztja a testvérekkel, miért hálás az Úrnak.

 

„Egy fiatal hálát ad Isten gondoskodásáért és azért, hogy az egyszerű ember apró kéréseire is odafigyel! Az ember szeretett volna szánkózni és kapott havat. Szeretett volna napsütést és korcsolyázást egyszerre, verőfényes napsütésben csúszkálhatott. Kérte, hogy ne essen baja senkinek, amíg kikapcsolódik a barátaival és mindannyian épségben értek haza. Remélte, hogy nem kell már havat lapátolnia délután,s mire hazaért, a hó olvadásnak indult. Sétálni vágyott hétvégén, amihez jó időre volt szüksége és Isten adott neki szép időt, nyugodt környezetet, jó kedvet és társat, akivel sétálhat.”

Ifj. Koszorus Attila

„Köszönöm Istenem, hogy a jeges utakon is megőriztél engem és a családomat is. Hálás vagyok, amiért jön a jó idő és a tavasz.”

Koszorus Krisztián

„Köszönöm Istennek a szeretetét, ami hatalmasabb, semhogy megérteném. Ezt a szeretetet számtalan módon tapasztalom, például a barátaimon keresztül. Sokszor elgondolkozok rajta, hogy miért szeret Isten ennyire és miért vagyok neki ennyire fontos. Ha nem is mindig találom meg rá a választ, egy valamit biztosan tudok: soha senki és semmi nem választhat el az ő szeretetétől!”

Széll László

„Köszönöm Istenem, hogy amikor szükségem van a segítségedre, mindig ott vagy velem!”

Tóth Pál Mátyás

„Hálás vagyok Istennek, amiért Ő jobban tudja, mire van szükségem, még akkor is, ha ezt sokszor nem értem.

Hálás vagyok, amiért van humora, ami utoljára abban nyilvánult meg, hogy amikor valamit úgy éreztem, nagyon régóta kérek tőle, és ezt elpanaszoltam Neki, rám zúdította háromszorosan. Most persze azért imádkozom, hogy melyiket válasszam...

Hálás vagyok, hogy bármit is választok az életemben, ő megáld.

Hálás vagyok, hogy vezet, ha rossz felé indulok. Feltéve, ha hagyom magam.

Hálás vagyok, hogy ha nem hagyom magam, ő türelemmel megvárja, amíg hozzá fordulok a saját kis kapálózásaim után.”

Máté Daniella

„Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ebben a hónapban is mindig megsegített, ha elbuktam újra és újra felállított.”

Széll Dalma

„Hálás vagyok a Jóistennek, mert a második félévtől lehetővé tette, hogy kollégiumba költözzek. Ez nagyon sok szempontból könnyebbséget jelent, hisz közelebb vagyok a főiskolához, később kell fölkelnem, és ami a legfontosabb, olyan szobatársnőt adott mellém, akit már évek óta, még a konziból ismerek, most csoporttársam, ráadásul hívő lány, ami miatt nem tudok eléggé hálát adni.”

Tóth Imola Dalma

„Én nagyon hálás vagyok Istennek a családomért, szüleimért,nagyszüleimért, odaadó testvéremért és barátaimért, akik mindvégig mellettem voltak, vannak és együtt nevetnek és sírnak velem, ha úgy hozza az élet. Hálás vagyok az ifjúságért, akik üdítő színfoltként jelennek meg a mindennapjaimban és felvidítanak, ha nehéz időszakom van. Hálás vagyok a dicsőítőcsoportért, azért, hogy vannak és azért, hogy közéjük tartozhatok, és dicsérhetem velük együtt Istent, a mellet, hogy épülhetek az énekek mondanivalójuk által. A leghálásabb azért vagyok, mert Isten türelmes és nem hagyott magamra akkor sem, amikor nem kerestem és nem foglalkoztam vele. Hálás vagyok, amiért megszólított és részévé vált az életemnek. Hálás vagyok a mindennapokért, amikor mellettem van. A leghálásabb azért vagyok, amit egyetlen szóval ki lehet mondani: a SZERETETÉÉRT!!”

Máté Lukács

Szeretném kérni a gyülekezetet, hogy imádkozzanak értünk, az érettségizőkért, és a dicsőítő csoportért is, akik ismét nagy szolgálatra készülnek/készülünk. Egyelőre ennyit rólunk, a következő hónapban újra beszámolunk arról a sok érdekes dologról, ami velünk történik!

 

 



Állandó alkalmaink

Istentisztelet
vasárnap 10.30 és 17 órakor

Bibliaóra
csütörtök 18.30 órakor

Gyermek Bibliakör
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig

Ifjúsági alkalmak
péntek 19 órától, vasárnap 9.30-tól

Kiscsoportos bibliatanulmányozás
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig

Lelkipásztori hivatal - az Imaházban
nyitva: minden csütrtökön
és minden pénteken 6 órától 20 óráig
időpont egyeztetés: 06-20/449-0458

Énekóra
csüt.19.30 és vasárnap 18.30 órától

Úrvacsora
a hónap első vasárnapján a 10.30-kor kezdődő Istentisztelet második felében

Közös imaóra
nyári hónapokban 9.30 órától 10 óráig

Törekvők órája
a résztvevők igényeihez igazodva

Baba-mama kör
minden páros hét kedd 17 órától

Előljárósági megbeszélés
a hónap első szerdáján 18 órától