2013. április
Ifjúsági rovat
Az elmúlt hónap szokásosan telt az ifjúság életében. A rossz idő miatt nem tudtunk elmenni kirándulni, nem volt alkalmunk sportolni a szabadban és különösebb konferenciákon sem vettünk részt, így inkább benti programokat szerveztünk.
Az ifjúsági órák nagyon jó hangulatban telnek. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy valamelyik fiatal tartja a péntek estét vagy a vasárnap reggeli bibliaórát, s egyre többször vesz részt ezeken az alkalmakon a lelkipásztorunk is, sőt ebben a hónapban a megbocsátásról és a Szentlélekről is tanított minket. A múlt hónapban több érdekes témát is elővettünk. Az egyik este a teológusunk Bazsinka Jocó vezette a beszélgetést a párválasztás témájában. Úgy gondolom, minden fiatalt foglalkoztat ez a kérdés. Ez be is igazolódott az este folyamán, mert Jocó olyan érdekes gondolatokkal készült nekünk és úgy felkeltette az érdeklődésünket, hogy nem is értünk a téma végére, így a beszélgetést majd egy másik alkalommal folytatjuk.
Március 15.-én a rossz időjárás ellenére összegyűlt az ifjúság egy része a Császár családnál. A szokásostól eltérően ezen a pénteken reggel találkoztunk és egy kis filmnézős, kikapcsolódós ifjúsági alkalmat tartottunk melyre sajnos a hó miatt sokan nem tudtak eljönni. Laura nagyon finom reggelivel várt bennünket, amit ezúton is szeretnénk megköszönni neki. Jó volt egy kicsit kötetlenül beszélgetni, hiszen szabadnap lévén mindenki ráért, nem kellett sietni. Kellemes, jó hangulatú délelőttöt töltöttünk együtt.
Korábban már beszámoltunk a testvéreknek arról, hogy igyekszünk szebbé, színesebbé tenni az nemrég megkapott ifjúsági termet. Március 2-án néhány fiatallal együtt végre nekiláttunk kifesteni a szobát. Régóta kiválasztottuk már a színeket, de csak most sikerült olyan szombatot találni, amikor többé-kevésbé mindenki ráért. Nagy izgalommal és jókedvvel láttunk neki ennek a feladatnak. Mindenki kivette a részét a munkából. Míg a lányok a pepecselősebb, több precizitást és türelmet igénylő feladatokat vállalták, addig a fiúk a nagy felületek festésében jeleskedtek. A munka egész délelőtt tartott, de nem éheztünk hála Daniellának és Daninak, akik hoztak nekünk egy kis harapnivalót és mindenekelőtt Katonáné Eleonórának, aki nagyon finom palacsintával készült nekünk. Megérte a sok fáradság és a későbbiekben tapasztalt izomláz sem vehette el azt az örömet és elégedettséget, ami az elkészült, gyönyörűre festett terembe lépve tölt el minket.
Az elkövetkezendő időben több programra is készülünk. Április 5-én dicsőítő ifjúsági alkalmat tartunk a gyülekezetben. Ez egy pénteki nap, amikor az ifjúsági órát nem a szokásos helyen és módon tartjuk, hanem az imaházban gyűlünk össze és énekekkel, bizonyságtételekkel dicsőítjük az Urat. Az elmúlt pár hónapban nem került sor ilyen alkalomra, de a dicsőítő csapat már lelkesen gyakorol és az ifjúság is imádságos szívvel áll ezen esemény elé. Hívjuk és várjuk a testvéreket is, hogy töltsék velünk ezt a péntek estét, énekeljünk együtt Istennek. Ezek az alkalmak nekem mindig nagyon sokat adnak. Jó kilépni a hétköznapokból, a napi rutinból és egy estét csak arra szánni, hogy Istennek énekeljünk.
A virágvasárnap, nagypéntek, húsvét mind olyan ünnepek, amelyek mindannyiunk életében nagyon fontos szerepet töltenek be. Az ifjúsági órák ebben az ünnepkörben általában elmaradnak, mert gyülekezeti összejövetelek vannak az ifik idején. Mégis mindig kerítünk alkalmat arra, hogy együtt dolgozhassuk fel Isten aktuális üzenetét. Ilyenkor vannak, akik inkább magukban gondolják végig az ünnep fő mondanivalóját, míg mások megosztják elmélkedésünk lényegét a többiekkel. Így most Széll László szeretné elmondani gondolatait Nagypéntekről:
„Megélt éveim alatt sokféle véleményt hallottam már Jézus haláláról, és tudjuk is, hogy különböző egyházaknak, gyülekezeteknek megvan a saját felfogása, magyarázata. Amire mostanság a legtöbben helyezik a hangsúlyt, az Jézus szenvedése. Látványos filmek ábrázolják – például a Passió – a kedélyek felrázására, fantáziánk beindítására részletesen elmagyarázzák, hogyan történt egy ókori római kivégzés keresztre feszítés által. Az előadók aprólékosan bemutatják a kálváriát, elmesélik a kínzásokat, orvosilag bizonygatják a halál okát stb. egyszóval teljes, átfogó képet adnak Jézus testi gyötrelmeiről. Sokszor elszomorító, hogy a nagypénteki-húsvéti történet ebben merül ki: mekkora nagy ember volt ez a Jézus, hogy vállalta ezeket a csapásokat az emberekért! Hogy ő szenvedjen helyettünk a korbácstól, hogy neki szegezzék át a kezét a mienk helyett. És milyen elvetemültek is voltak azok az emberek, akik mindezt végrehajtották rajta. Még az is lehet, hogy az ő hibájuk, hogy Jézus végül meghalt... Nem folytatom a sort.
De mi van a lelki oldallal? Mi történik a szellemi síkon? Tényleg egy brutális testi bántalmazás miatt rettegett és gyötrődött Jézus a Gecsemáné kertben? Mostanában C. S. Lewis-tól olvasom a „Keresztény vagyok” című könyvét, és nagyon tetszik, ahogy rávilágít bizonyos különös dolgokra. Istennek a földön és a kereszten olyan dolgokat kellett véghezvinnie, amik nem isteni tulajdonságok a szokásos értelemben: szolgálnia kellett, behódolni valakinek, alávetni magát egy feljebbvaló akaratának (Jézus az Atyának); szenvednie kellett, elviselni egy felsőbb hatalom büntetését, és végül meg kellett halnia. Megteheti ezt az Isten? Talán egy ember... Ér az valamit, ha egy ember megteszi ezt? Nem, de mivel Jézus Isten és ember volt egy személyben meg tudta tenni, ráadásul tökéletesen. Ez ad reményt!
Ne hagyjuk, hogy világ a maga értelmezésével eltérítsen minket Jézus halálának, szenvedésének valóságától. Ne érjük be kevesebbel, mint az evangélium teljessége! Galata 3,13: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk.” Magára vette az Atya haragját, hogy nekünk ne kelljen. Ezt ad reményt: „... hogy bárki, aki hisz őbenne, az ne vesszen el, hanem örökkévaló élete legyen.”
Állandó alkalmaink
Istentisztelet
vasárnap 10.30 és 17 órakor
Bibliaóra
csütörtök 18.30 órakor
Gyermek Bibliakör
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Ifjúsági alkalmak
péntek 19 órától, vasárnap 9.30-tól
Kiscsoportos bibliatanulmányozás
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Lelkipásztori hivatal - az Imaházban
nyitva: minden csütrtökön
és minden pénteken 6 órától 20 óráig
időpont egyeztetés: 06-20/449-0458
Énekóra
csüt.19.30 és vasárnap 18.30 órától
Úrvacsora
a hónap első vasárnapján a 10.30-kor kezdődő Istentisztelet második felében
Közös imaóra
nyári hónapokban 9.30 órától 10 óráig
Törekvők órája
a résztvevők igényeihez igazodva
Baba-mama kör
minden páros hét kedd 17 órától
Előljárósági megbeszélés
a hónap első szerdáján 18 órától