Sáfárok csoport
Krisztus Teste az emberi testhez hasonlóan sok kis sejtből áll. A sejtek az élet hordozói a biológiában és a Krisztus Testében egyaránt. Ezért fontos minden hívőnek, hogy tagja legyen valamilyen kisebb csoportnak a gyülekezeten belül: akár szolgáló csoportnak (Énekkar, beteglátogatók, szociális munkások, stb.) vagy valamelyik bibliatanulmányozó (MKBK) csoport.
A valódi közösség jóval több a ”gyülekezetbe járásnál”. Azt jelenti, hogy együtt éljük meg az életet. Hozzá tartozik az önzetlen szeretet, az őszinte beszélgetés, a kézzelfogható segítség, az áldozatkész adakozás, az együtt érző vigasztalás az összes újszövetségi parancs amelyben az "egymást"”szó szerepel. (Az ”egymást” szót több mint ötvenszer említi az Újszövetség).
A kapcsolatokhoz idő kell, csak úgy alakulhat ki valódi közösség, ha tagjai rendszeresen és gyakran találkoznak.
A bibliai közösség kilenc jellemzője:
- Őszintén beszélünk érzéseinkről (őszinteség);
- Biztatjuk egymást (kölcsönösség);
- Támogatjuk egymást (együttérzés);
- Megbocsájtunk egymásnak (irgalom);
- Szeretetben ragaszkodunk az igazsághoz (egyenesség);
- Elismerjük gyengeségeinket (alázat);
- Tiszteletben tartjuk a különbségeket (udvariasság);
- Nem pletykálunk (Megbízhatóság);
- Fontosnak tartjuk a közösség/csoport találkozóit (rendszeresség)
A fenti kilenc jellemzőt végigsorolva nyilvánvaló, miért olyan ritka jelenség a valódi közösség. Hiszen önközpontunságunkról, függetlenségünkről kell lemondanunk annak érdekében, hogy egymáshoz tudjunk támaszkodni.
Állandó alkalmaink
Istentisztelet
vasárnap 10.30 és 17 órakor
Bibliaóra
csütörtök 18.30 órakor
Gyermek Bibliakör
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Ifjúsági alkalmak
péntek 19 órától, vasárnap 9.30-tól
Kiscsoportos bibliatanulmányozás
vasárnap 9.30-tól 10.30-ig
Lelkipásztori hivatal - az Imaházban
nyitva: minden csütrtökön
és minden pénteken 6 órától 20 óráig
időpont egyeztetés: 06-20/449-0458
Énekóra
csüt.19.30 és vasárnap 18.30 órától
Úrvacsora
a hónap első vasárnapján a 10.30-kor kezdődő Istentisztelet második felében
Közös imaóra
nyári hónapokban 9.30 órától 10 óráig
Törekvők órája
a résztvevők igényeihez igazodva
Baba-mama kör
minden páros hét kedd 17 órától
Előljárósági megbeszélés
a hónap első szerdáján 18 órától